Humiliate capita vestra Deo! (lat.): a liturgiában könyörgés vagy áldás előtti →akklamáció_ 'Hajtsátok meg fejeteket az Úr előtt!' A diákonus v. a celebráns e fölszólítására a hívők lehajtott fejjel hallgatták a könyörgést v. fogadják az áldást. - A II. Vat. Zsin. előtt nagyböjtben a szentmise zárókönyörgése előtt, azóta az ünnepélyes →hármas áldás előtt hangzik el. **

humiliatio (a lat. humilis, 'alázatos'szóból): 1. az →alázat tudatos gyakorlása, megalázkodás. A ker. ember ~ja Jézus Krisztus →önkiüresítéséből való részesedés (vö. Fil 2,8). Az Úr a nagyság („aki magát megalázza, mint a kisgyermek”; vö. Mt 18,4) és a →dicsőség alapföltételéül állítja tanítványai elé: „aki magát megalázza, az fölmagasztaltatik” (Mt 23,12; Lk 14,11; 18,14; vö. Jak 4,10). Szt Péter ap. a kegyelem elnyerésének forrását látja a ~ban (vö. 1Pt 5,6). - 2. megalázás: az alázat szándékos, rosszindulatból fakadó gyakoroltatása. Rombolja az →emberi méltóságot, tönkreteszi a személyiséget. Oka az →erő és a →hatalom helytelen gyakorlása. - A ~ e fajtája szeretetből is fakadhat. Ilyenkor az önként vállalt szigorúbb lelkivezetés fontos része, főként szerzetesi közösségekben. Erősíti és gazdagítja a személyiséget, mert a természetfölötti értékek felé nyitja meg. **